Nicholas & Maxxie

Tárgy: Nicholas & Maxxie Kedd Ápr. 22, 2014 8:06 am

Az ember vágyakozásra és nem a meglévő dolgok megbecsülésére van programozva.

<

Szerettem volna megmutatni anyámnak, hogy igyekszem és megpróbálom őt boldoggá tenni, így elhívtam egy lányt randira, aki még nem tudta, hogy meleg vagyok. Most mondhatnák, hogy én egy szemétláda vagyok, hogy kihasználom őt, de esküszöm, csak az anyámnak akartam jót. Anyám máris a nyakamba mászott természetesen a féktelen lelkesedésével.
- Kicsikém, ne mássz rá nagyon azonnal, ne csókold meg az első órában, véletlenül se itasd le, az isten szerelmére, van nálad gumi? - Apám akkora szemeket meresztett rá, hogy azt le kellett volna fotózni. Azt hiszem, csak mi ketten voltunk teljesen tisztábban azzal, hogy ez csak egy gesztus anyám felé, és a lánynak nem hogy egy csókól nem kell tartania, de egy combra tett kéztől sem, a gumi pedig nevetséges, ha csak nem vízzel akarjuk megtölteni őket dobálódzni. Felöltöztem egy fekete simulós nadrágba és halvány barna sztrech felsőbe, hozzá kapucnis pulóverbe. Így mentem le a földszintre, anya további tanácsait ignorálva, kicsit magamba zuhanva ténferegtem át a lányhoz, mosolyt eröltetve magamra, és aranyos érdeklődéssel sikerült beszélgetnem vele, míg el nem értünk a Lótusz Virága Teaházba. Sóhajtva néztem fel a helyre. Juhé, kezdődik a hivatalos randi. Isteni. Kinyitottam előtte az ajtót, majd miután elfoglaltuk a helyünket és ő rendelt valamit meg én is próbáltam olyan érdeklődő beszélgetésbe keveredni, ami flörtölésnek tűnhet, de igazából szinte vért izzadtam. nem azzal, hogy kedves legyek vele, mert nagyon szerethető lány volt, aranyos, közvetlen. Csak én meg meleg. Mikor egy színészre hangosan jegyezte meg, hogy milyen rohadt helyes, vissza kellett nyelnem a helyeselésemet, és csak így feszült mosoly lett belőle.
Viszont ha azt hittem, hogy ennél már nem lehet rosszabb, hát tévedtem. Ugyanis a lány szolid egy óra után hirtelen közelebb hajolt csukott szemmel. Őszintén halálra rémültem, csak ültem ott, mint egy tuskó, és... Kétségbeesett segénykérő pillantással néztem rá a körülöttünk lévőkre, de mindenki el volt foglalva magával. Kezem ökölbe szorult az asztal alatt, és hirtelen áthidalva a köztünk lévő távolságot megcsókoltam hosszan, röviden, abszolút nem nyelvesen, majd el is hajoltam. Öt perc kellett ahhoz, hogy a keze a combomra kerüljön és kezdjen rajtam eluralkodni a pánik. Katasztrófa lesz a vége.

Vámpír Hozzászólások száma : 86

Nem sokkal sötétedés után hagytam el az otthonom, hogy körbe járjam az érdekeltségeimet. Ren elment valahová, nagyon élvezi, hogy szabadon járhat-kelhet a városban, és ugyan csak viszonylagosan, de friss levegőt szívhat. Mivel igyekeztem úgy kialakítani a körzetet, hogy az Japánra emlékeztessen elég kevés járművet tűrök meg, így a szmog is kevesebb, de sosem lesz olyan tiszta, mint hajdanán. Első utam a Lótusz Virágba vezet, ott a legkönnyebb átnézni a forgalom jelentéseit. Egy olyan helyet választok, amire kevésbé lehet rálátni, de én látom az érkezőket, és néhány asztalt. Így figyelek fel egy fiatal párra, akik nemrég érkeztek. Amikor az ajtó nyitva van, így az illatukat felém sodorj a szél, így tisztán érzem, hogy a fiú alakváltó, nem igazán erős fajtából. Néha, néha feléjük pillantok a papírok felett, és jót kuncogok magamban rajtuk, mert a lány vagy vak, vagy szerelmes. Szemmel látható, hogy a fiú nem akar tőle semmit sem, de csak megcsókolja végül, elég sutának tűnik innen, de talán csak rosszak a fényviszonyok. Viszont ez remek ötletet ad. Célzottan irányítom a lány felé az erőmet, felkorbácsolva benne a vágyat, és már csúsztatja is a kezét a fiú combjára.
Visszaviszem a papírokat a helyére, és előre sétálok, elég közel hozzájuk, hogy mindent kitűnően lássak, és halljak, ami ezután következik. Egy kicsit sem próbálom leplezni, hogy őket figyelem, egy pillanatra sem veszem le róluk a szemem.

Tárgy: Re: Nicholas & Maxxie Kedd Ápr. 22, 2014 9:14 am

Az ember vágyakozásra és nem a meglévő dolgok megbecsülésére van programozva.

<

Elsápadtam, mikor keze a lábamra tapadt, és feljebb is csúszott. Istenem! Engem ver a sors... Lenyúlok az asztal alá, mikor már túlságosan felcsúszott a keze, olyan helyekre, ahova nem illik nyúlni az első randin és összefűzöm az ujjainkat. Hamar rákérdezek inkább a barátnőjére, akiről már eddig is annyit beszélt, én meg elnézek egy másik asztalhoz, ahol meg egy meleg pár ült. Vágyakozó pillantást eresztek meg feléjük. Én is erre vágyom. Halkan felsóhajtok. Basszus... nem megy nekem jól ez a hetero dolog. Lesütöm a szemem kicsit elpirulva, majd visszaeröltetve a mosolyt fordulok a lány felé, aki csak egy ember egyébként, és szerencsére észre se vette az elkalandozásomat. Ám most az összekulcsolt kezünket próbálta a gatyám felé terelni, aminek hatására rájöttem, hogy a lányok sokkalta perverzebbek, mint a fiúk, mégis miféle lány az egyáltalán, aki az első alkalomra a fiú gatyájában akar turkászni?
Kezdtem magam nagyon kínosan érezni az egész szituációban, és csak arra vágytam, hogy minél távolabb legyen tőlem a lány. Ám egy hetero... nem erre vágyna, hanem kihasználná a lehetőséget. Szerepet kéne játszanom. Mosolyogva fordultam vissza felé és lazán megdicsértem a ruháját, aztán elkaptam a másik felém nyúló kezét is. Viszont mikor az egyiket kiszabadította már nagyon sok lett nekem.
- Ohh csöng a telefonom - És a hazugságra máris jön a csuklás. Ilyen nincs... esküszöm, ez csak egy rossz poén.

Vámpír Hozzászólások száma : 86

Érdeklődve figyelem, ahogy egy másik pár felé kalandozik a figyelme. Milyen meglepő, egy meleg srác, aki lányt hív randira. Kíváncsi lennék rá, hogy miért teszi, mi visz rá bárkit is, hogy olyat tegyen, amit egyáltalán nem akar. Én sosem tennék ilyet, vagy legalábbis nehezen tudok elképzelni bármit, ami miatt hasonló helyzetbe kerülhetek. De én, én vagyok. Kellő hatalommal rendelkezem ahhoz, hogy bármit megtehessek.
Mosolyra húzom a számat, bár nem a legboldogabbra, éppen csak felfelé kunkorodik a szám sarka, ennek ellenére kijelenthetem, hogy régen szórakoztatott bármi ennyire, az elmúlt két évben. Amikor utoljára ténylegesen jól éreztem magamat, az a Véres Ár éjjelén volt. Öröm volt letépni annak a hájas pacninak a fejét.
"Ohh csöng a telefonom." Hallom, a fiú hangját, ahogy menekülni próbál, mert érdekes módon, és semmit nem hallottam abból a csengő telefonból. Ismét küldöm az erőmet, és teljes mértékig visszaszorítom a lányban a vágyat, épphogy csak nem válik undorrá az érzés benne. Zavartan igazítja meg a haját, és fészkelődve ül a rendesen a helyére.
- Bocsánat, nem értem mi ütött belém. Én, csak...csak...- elcsuklik a hangja zavarában, és képtelen befejezni a mondatot. Most, hogy már csak a feltüzelt teste érzi a vágyat, - mert tudom, hogy milyen nedves lett a lába köze, mindig az lesz nekik, - nem tud mit kezdeni az érzéssel. Látom, ahogy elpirul, ahogy az arcába szökik az összes vére. Megnyalom az ajkaimat, és még nem döntöttem el, hogy a lány, vagy a fiú legyen a ma esti desszertem.
Egyébként, szinte biztosra veszem, hogy a lány jó kislány, kár, hogy azok annyira unalmasak, hogy esélyük sincs egy meleg srác érdeklődését felkelteni. Meg akarom tudni, hogy miért randizik vele a srác, de ahhoz előbb el kellene távolítani a lányt, az útból.
Leperdülök a székről és magamra erőltetem a szokásos mosolyomat, amit a kameráknak is mutatni szoktam, majd megállok az asztaluk előtt.
- Istenem, ezer éve nem találkoztunk már. Gyere be kell mutassalak valakinek. Hölgyem kérem bocsásson meg nekünk, egy pillanatra. - a srác felé nyújtom a kezemet, még mindig magabiztosan mosolyogva, és lopva rákacsintok.

Tárgy: Re: Nicholas & Maxxie Szer. Ápr. 23, 2014 8:53 am

Az ember vágyakozásra és nem a meglévő dolgok megbecsülésére van programozva.

<

Soha életemben nem éreztem magam még ennyire kínosan, még akkor sem, mikor először tetszett meg fiú. Nem találkoztam még soha olyannal, aki ennyire nyíltan, mindenki előtt megpróbált a nadrágomba nyúlni, képtelen voltam kezelni a helyzetet és megijedtem, őszintén, pedig nem volt vámpír, vagy vérállat, vagy akármi. Csak egy lány, aki... azt hiszem, le akart velem feküdni, én viszont csak egy randit akartam prezentálni, fogalmam sem volt, hogy most azért történik ez, mert a lányok azt hiszik, hogy csak erre kellenek a fiúknak, vagy azért, mert egyszerűen ez a szokás. Igyekeztem távol tartani mégis tőlem, mert nem akartam akkora csalódást okozni neki, hogy a nadrágomban a közeledésére nem lel választ.
Nagyon hirtelen lett vége, elhúzta a kezeit, belőlem pedig felszakadt egy hálás sóhaj. Nem tudom, hogy múlt el a támadási rohama, vagy mitől talál hirtelen kevésbé vonzónak, de nem is érdekel, csodálatos.
- Bocsánat, nem értem mi ütött belém. Én, csak...csak...- Megingattam a fejem nyugtatóan.
- Semmi baj... semmi gond nincs - A pulzusom mondjuk nagyon nagyon lassan fog visszaállni a normálisra, a pánik rendesen elöntött, és a fejem is olyan, mint egy túlérett paradicsom, szinte tűznek tűnhet fehér bőrömön és szőke hajam mellett. Nem tudom, mit fogok mondani anyának, hogy miért nem próbálkozom még, de őszintén, ennyi bőven elég volt nekem majdnem egy életre. Képtelen lennék leélni így az egész életemet, hogy valaki ilyen legyen, nekem ez nagyon sok. Jót tesz a csend, ad egy kis időt visszaállni normálisba, de csak lassan, és ezért kínos csend száll közénk, nem tudok mit mondani, le akarok lépni. Kényelmetlenül feszengek, a teámat nézem, próbálok belőle bármi értelmes útmutatást kicsikarni a helyzethez, de a válasz csak egy kis lötyögés. A pasikkal sokkal könnyebb. Szemem sarkából őt nézem, hátha mond valamit, de ő is teát fixíroz, úgy érzem, ég az arcom.
És ekkor jön a segítség!!! Egy vámpírtól... a tévés vámpírtól. Próbáltam nem teljesen sokkolódott fejet vágni, de tengerkék szemeimben döbbenet csillant, a kacsintásra viszont lassan vettem a lapot. Konkrétan megment! Hát a tea mégis meghallgatott! Csodálatos.
- Áh igen, hiányoztál! Persze... Bocsánat Lena - Állok fel mellőle elfogadva a vámpír kezét, és követem ahova vinni akar, az egyetlen, amire gondolok, hogy végre megszabadulhatok a rettenetesen szégyenteljes randimtól. Mikor már elég távol voltunk a lánytól, hogy véletlenül se halljon minket, végre megszólalok.
- Köszönöm... de honnan tudtad, hogy... és... Maxxie vagyok - Feladom a kérdéseket, soha nem voltam jó bennük, mikor zavarba jövök, és még mindig nem tettem helyre a majdnem gatya turkászást.

Vámpír Hozzászólások száma : 86

Mielőtt távoznánk zafír tekintetem a lányéba fúrom és halkan suttogok neki, hogy a körülöttünk lévők egy szót se hallhassanak meg belőle.
- Remekül érezted magadat ma este, de most már haza kell menned. Taxiba ülsz, és egyenes haza viteted magadat. Engem elfelejtesz, sosem láttál itt, nem találkoztunk. Most mondd utánam.- parancsolom neki bűbájjal telt hangon, mire engedelmesen elismétli a szavakat. Intek a felszolgálóknak, hogy a számlát én álltam, és a fiú kezét megfogva kifelé indulok a hátsó ajtón. Nem szólok a fiúhoz, csak apró mosollyal nyugtázom a habogását, ami a hála és a bemutatkozás egyvelege. A sofőröm már kint vár ránk, a Bentleym ajtaját nyitja előttünk. Nem kerüli el a figyelmem, ahogy végigpillant Maxxie-n és a szeméből ki is tudom olvasni a szót. "Kaja." A szemem villanásával figyelmeztetem, hogy sürgősen verje ki a fejéből. Az oroszlánok eléggé agresszív fajta, rövid pórázon kell őket tartani, egyéb esetben hajlamosak a saját fejük után menni.
Megvárom, amíg beszáll az autóba, csak az után ülök be én is mellé.
- Nicholas vagyok, Mr. ....- nem vagyok hajlandó tegezni, sőt csak egyetlen ember létezik a városban, akitől eltűröm, hogy tegezzen, de ő most nincs itt.
- És, hogy honnan? A vágyak mindig az arcunkra vannak írva, nem volt nehéz kitalálni, hogy Ön mire vágyik. - Persze, az is rásegített, hogy jó vagyok a vágyak irányításában, legyen szó bármilyen vágyról, így könnyedén felismerem a sóvárgást, ezt természetesen nem kötöm az orrára.
- És még valami, ne higgye, hogy ingyen csináltam. - Mindennek meg van a maga ára, és én rendesen meg is szoktam kérni.

Tárgy: Re: Nicholas & Maxxie Pént. Ápr. 25, 2014 6:11 am

Olykor a legnagyobb hatalmúakban van a legkevesebb könyörület.

<

Nem szól hozzám, de talán jobb is így, értek én a szóból, csendben maradok, engedem, hogy húzzon ki az egyész helyről, amúgy sincs már étvágyam, meg kedvem sem sok itt maradni. Kiérve megcsap a fülledt levegő, de legalább nőnemű egyed nincs körülöttünk, tehát nagy gáz már nem lehet. Csak pár lépés és meglátom a szuperelegáns autót, erre meg kell, hogy torpanjak. Nem volt szükség sok szülői törődésre ahhoz, hogy odalökjék nekem apáék; ne másszak be idegenek kocsijába. és persze, láttam már a vámpírt nem egy helyen, de attól még személyesen nem ismertem... Visszont vol egy nagyon erős meggyőző erő, mégpedig a sofőr éhes pillantása. Szinte azonnal beültem, csak ne lássam. Hogy is mondjam, nem éppen arról vagyunk híresek, hogy hihetetlenül frankón meg tudjuk védeni magunkat.
Nem kellett sokat várnom, szinte azonnal mellettem termett ő is és viszonozta a bemutatkozást, nem mintha szükséges lett volna persze, de kedvess gesztus.
- Cole - Segítem ki őt a nevemmel, bár kifejezetten utálom, nem tudom, miért, talán mert egy második keresztnévnek érzem, annyiszor hívtak már így. Válaszára mélyen zavarba jövök és félre kapom a fejem, hogy elrejtsem a vörös arc színem, még inkább a következő mondatára. Szép, mikor a filmekben cserébe pénzt kérnek, ez egy vámpírral szemben fel se merül. Nekik sokkal többet kell adni, sokszor az ember annak örülne jobban, ha pénzt kérne inkább a másik. Felsóhajtottam.
- Tudom - Nem vagyok idióta, de ezt már csak magamban teszem hozzá. Szívem vad dobogása kicsit csillapodott, így könnyebben tudtam gondolkodni.
- És mit kér cserébe? - kérdezem felé fordulva. Kérjen valamit most, ne halogassa, mert az szörnyen frusztráló. Illetve ha nem akar most kérni, mondja el, mit akar majd.

Vámpír Hozzászólások száma : 86

Már réges-régen megtanultam hasznot húzni mások vágyából, így ez most sem esik nehezemre, és még csak lelkiismeret furdalásom sem lesz utána. Nem mintha el tudnám hinni, hogy van lelkem. Az emberek többsége, pedig még úgy sem hisz benne, mint én.
- Örvendek a találkozásnak Mr. Cole! - megengedek egy halvány mosolyt felé, pedig egyáltalán nem vagyok boldog, még akkor sem, ha ezt mutatom.
- Van egy kiváló ajánlatom az Ön számára. - kezdek bele, majd egy kis szünet után folytatom csak a mondandómat. - Persze az ajánlat attól függ, hogy tud-e táncolni, Mr. Cole! - hangsúlyosan ejtem ki a nevét a végén, mintha csak csokoládét csepegtetnék végig a testén, hogy azt utána le lehessen nyalogatni róla. Bársonyba bújtatott szavak, mérgezőn hatnak az emberek, alakváltók és még a vámpírok pulzusára is, akik nem elég erősek ahhoz, hogy levetkőzzék a bűbájt, és átlássanak rajta. Vajon benne meg van az ehhez szükséges hatalom? Vagy ő is a bűvkörömbe esik bele, és ebben az esetben lesz-e, valami, ami megvédje tőlem?
- Most a Black Velvetbe tartunk, Mr. Cole! - nem mulasztom el minden alkalommal hozzátenni a nevét, olykor nagyon furcsán képesek reagálni a nevükre az emberek, minél többször hallják más szájából, annál inkább irtóznak vagy rabul esnek. Sosem lehet megmondani előre a reakciójukat, de biztos, hogy reagálnak rá valamilyen módon.
- Azt szeretném, ha fellépne ott. - persze, csak, ha képes rá, ha nem akkor más árat kell kiszabnom rá, mert én nem vagyok a hős megmentő, aki ingyen hajt végre bármiféle jó cselekedetet, már, ha akad hasonló eset.

Tárgy: Re: Nicholas & Maxxie Vas. Ápr. 27, 2014 7:01 am

Olykor a legnagyobb hatalmúakban van a legkevesebb könyörület.

<

Egyre inkább nem tetsuik a helyzet nekem, ez az egész, úgy érzem, nem jöhetek ki jól belőle... egy vámpírral szemben. A hangjára légvételem inkább tűnhet sóhajnak, mint bármi egyébnek, és nem tudom, mi tetszik nekem benne annyira, talán az, hogy szinte érzem, ahogy hozzám ér, és ez a hang inkább az ágyba tartozik, mint egy autóba.
- Tudok... balett-táncos a szakmám - Válaszolok végül, mikor megtalálom a hangomat. Jó, balerinaként mondjuk nem biztos, hogy bármilyen másik tánchoz értek, de ami a szakmám, ahhoz igenis. Ezért se mondanám, hogy a lábaim egyben vannak, vagy az idegeim a sok próbától és üvöltözésektől, hogy még még még, míg nem lesz tökéletes, néha úgy megyek haza, hogy egy raklap ürüléknek érzem magam, és csak lerogyok, hogy másnap megint az iga alá hajtsam a fejem.
Szinte a levegő is bennem reked, mikor megmondja, hova is tartunk. Jesszus... nem akarok oda menni , de nem ez az, ami miatt megrezzenve kicsit arrébb csúszok kicsit, hanem a nevem. Egyszerűen taszít, az anyám is a vezeték nevemet nyomja meg mindig, mikor jön a fejmosás, szégyenkezés, stb. Negatív hatással van rám, ezzel majdhogynem kiegyenlítve az előző hatást és visszajuttatva a nullára az érdeklődésemet bármi iránt. Aztán kimondja, mit akar tőlem, és kék szemeim óriásira kerekednek.
- Hogy mi? - Bukik ki belőlem a kellemetlen döbbenet hangja. Engem akar? Hogy táncoljak? Ott fent? Elönti a forróság az arcomat, mélységes zavar telepedik vonásaimra. Még az ágyastársaim előtt is szégyenlős vagyok, mégis mi lenne egy színpadon rengeteg idegen előtt? Megijedek és elönt a szégyenérzet a saját testem iránt. Nem fog menni.
- Ez... nekem... nem fog menni, szégyenlős vagyok - Vallom meg, és szerintem ez amúgy is túl nagy ár ehhez. És még őt sem ismerem, nem is láttta a testem, van rajtam egy tucat ruha, honnan tudja, mit fednek? Egyáltalán mégis... Hajamba túrok.

Vámpír Hozzászólások száma : 86

Mosolyom egyetlen pillanatra sem hervad le az arcomról, bármeddig képes vagyok megtartani. Egy olyannak, mint én, aki ritkán boldog igazán illő megtanulni az ilyesmit.
- A balett művészet, nem egyszerű szakma. És remekül karban tartja a testet is. - pillantok rajta végig kihívó tekintettel, azt sugallva, hogy itt helyben fel tudnálak falni. Nem a szó szoros értelemben természetesen, bár arra is képes lennék. Sokkal inkább buja vágyakat ígérve.
Mély levegőt veszek, és szinte ízlelve a nyelvem hegyén az érzései hullámzását, a jelek szerint Mr. Cole nem szereti a nevét. Kíváncsi lennék, hogy miért nem, de talán majd később megkérdem tőle, ha nem felejtem el. Márpedig nem könnyen felejtek el bármit is.
- Mi a gondja vele, Maxxie? - suttogom kéjtől csepegő dorombolással a hangomban, ami körbeöleli a testet, forró vágyakozást hagyva maga után, hogy csak még egyszer, csak egyetlen egyszer, hadd érintsen meg bárkit újra. - A színpad ismerős lehet Önnek, nem de bár? - billentem oldalra a fejemet, és fürkészem őt. Ahogy távolabb csúszott, az imént, azt a távolt bezárom egy érintéssel, az ujjhegyem végigcsúszik a kezén. - Ahogy a tánc is az, ráadásul be kell látnia, hogy a balett ruha kifejezetten sokat mutat meg bárkiből. - közelebb hajolok hozzá a fülébe suttogva. - Egy ilyen szép testet, mint az Öné, Maxxie... - dorombolóm, mély rekedtes hangon a nevét. - nem illik mások elől elrejteni.
Majdhogynem kizökkenek a szerepemből, mikor bevallja, hogy szégyenlős, de szerencsére a rutin és az évek megtanítottak elrejteni a meglepetésemet. - Hogy ez mennyire édesen hangzik a szájából, Maxxie. - nyalok végig az ajkaimon, egy macska lassúságával, és kecsességével.
- Semmiképpen nem akar nekem táncolni? - felé nyújtom a kezemet, ahogy megérkezünk a bejárathoz, amit elárasztottak az újságírók, ma esete is. Még hat rájuk az újdonság varázsa, és a kíváncsiság, hátha valamilyen szaftos pletykát tudnak kiteregetni az ide járó vendégekről.

Tárgy: Re: Nicholas & Maxxie Szer. Ápr. 30, 2014 1:15 am

Olykor a legnagyobb hatalmúakban van a legkevesebb könyörület.

<

- Ez igaz ... - Nem tudom megmondani, mit csinál, hogyan vagy miért, de mintha minden szava külön- külön hatna rám, vagy inkább az érzés, amit közvetít. És az viszont sokkal csábítóbb, mint a lánnyal való randizás, inkább egy forró, izzadt éjszakát ajánl, ruha nélkül, és ebbe minden töprengés nélkül tudnék belemenni, azért, mert vágyom rá. Akkor nem tűnök olyan sátáninak, használhatatlannak és idegesítőnek, mint amilyennek a családom mellett tűnhetek. Ez pedig kétség kívül vonz, mint mágnes. Naná, hogy akarom, és vele? Persze.. bár még soha nem voltam vámpírral, igazából nem is nagyon beszéltem egyel sem.
Hirtelen vált át a vezetéknevemből a keresztnevemre, de nem ez tűnik fel, csak ez az, ami teret enged a hangjában rejlő erőnek, hogy elbódítson, és már ne legyen semmi, ami leveri a vágyakozást, hogy érjen hozzám! Próbálom keretek közé szorítani magam, hogy még véletlenül se érjek hozzá. Igen, a színpad ismerős, de ruhában, és más, több emberrel fent, akik elvonják rólam a figyelmet. Aggályaimnak gátat szab a hangja, elkábít és magára vonja minden figyelmemet, ahogy megérint kiszárad a torkom, ujjaim remegve fordulnak meg és nyúlnak az övéi után, csak kicsit érek hozzá, de kézfején végigfutnak. Képtelen vagyok elhajolni, hallom a suttogást, lélegzetét fülemen, túl közel van, nem fogok tudni figyelni semmire, csak rá, halkan felsóhajtok, szívem hevesebben dobol mellkasomban, szeretném, hogy érjen még hozzám!
Pillantásom követi nyelvét, ahogy végigrohan azokon a szép ajkakon, és akarom őt, vágyok rá, kitölti minden kis gondolatomat, az sem érdekel, hova megyünk.
- Azt... azt nem mondtam, hogy Magának nem táncolnék, csak... másoknak nem - Korrigálom, mert igen, neki táncolnék, bár úgy érzem, neki jelenleg bármit megtennék, de neki, csak neki. Megfogom a kezét, gondolkodás nélkül kapom el, csak hogy bőrünk érintkezhessen. Kiszállunk és meglátom azt a sok újságírót... na ez engem soha nem vonzott. A friss levegő és ők, kicsit visszavettek a vágyaimból.
- Mindig ilyen sokan vannak itt?- Kérdezem Nicholas felé fordulva, csak jó lenne tudni. lassan az is tudatosul bennem, hogy lehet, most készül bedobni a cápák közé, márpedig teljesen esélytelen, hogy rászánjam magam már ma, és ő / ők miért láthatnák az én testem, mikor mondjuk én sem láttam Nickét. Ez ne is lenne túl fair. De legalább már a keresztnevemen szólít, ami enyhíti azt a nagyon formát, és mikor megkér arra, hogy táncoljak nem az anyám arca lebeg a szemem előtt, hanem Nicholas… kevesebb ruhában, de ő.

Vámpír Hozzászólások száma : 86

Szeretem hallgatni, ahogy a fojtott vágyak hullámaitól elcsuklik mások hangja, és nem képesek tisztán gondolkodni. Szeretem, ahogy azt érzem rajtuk keresztül, hogy mennyire vágyakoznak egy-egy érintésre, és szeretem, ahogy kifordulnak szinte önmagukból, hogy egy csepp kéjt kaphassanak. Talán, azért van így, mert ez az egyetlen érzelem, amit olyan jól ismerek, talán, azért mert ez az egyetlen, amit sosem tudtam magamtól megtagadni, bár, nem mondom, hogy nem tettem volna olykor meg, de a vérvonalamból adódóan ezt nem tudom megtenni, pedig olykor épp elég lenne, egyetlen éhséggel megbirkózni, és jó lenne, a vér mellett semmi más után nem sóvárogni. De pont ez az a képesség az, ami a lényemet formálta ilyenné, és nem tudom, hogy e nélkül mivé válnék.
- Tehát nekem táncolnál? Csak nekem? - Hagyom megérintsen, hagyom, hogy csillapítsa ezt a sürgető érzést, amit én magam szabtam ki rá. A túl soká halogatott sóvárgás, képes őrületet kiváltani bárkiből, még a legártatlanabbakból is, mint, amilyen Mr. Cole. Volt épp elég évezredem arra, hogy tökéletesítsem, a cseppenkénti adagolást, és jutalmazást, hogy teljesen a rabommá tegyem őket. Mert, aki egyszer belekóstol többé, már nem fogja feledni, hogy milyen is az igazi kéj, amit csak az én vérvonalam nyújthat nekik
Ahogy kiszállunk az autóból, és megfogja a kezemet, csökkentem a köztünk lévő feszültséget. Mások előtt nem ildomos mutogatni, a hatalmunkat. Közelebb hajolok hozzá, hogy csak ő hallja a hangomat.
- Elég sokan szoktak itt lenni, ezért csak mosolyogjon szépen Maxxie, és ne engedje el a kezemet. - Integetek a kamerákba, miközben minden egyes kérdést elengedek a fülem mellett, amik felénk röppennek. "Ki az új barátja, Nicholas?" "Ön is a táncosok közé tartozik?" "Maguk szeretők?" "Régóta együtt vannak már?" "Hogy hívják?" És ezek még az udvariasabbak közé tartoznak, mert akadnak olyanok is, akik nem maradnak meg a normák között, és még én sem tudom elképzelni, hogyan akarják ezeket a kérdéseket a nyilvánosság elé tárni. Én persze minden kérdést figyelmen kívül hagyok, ahogy a bejárat felé haladok. És csak néhány köszönést viszonozok, de semmire nem válaszolok. Az ajtóban az embereink várnak ránk, akik megakadályozzák többek között azt, hogy egyetlen riporter is bejuthasson a klubba, hacsak nincs nyilvános este. De a ma esete nem ilyen szerencsére.

Tárgy: Re: Nicholas & Maxxie Szomb. Május 03, 2014 1:00 am

Olykor a legnagyobb hatalmúakban van a legkevesebb könyörület.

<

Hagyja, hogy érintsem, ezzel csillapodik a forró, száraz sóvárgásom felé, de csak kicsit, addig, hogy már ne kínozzon annyira a vágy, de ne múljon el. Az a fő gond, hogy helyes, és így ellenállni igazán nehéz a vonzerejének. Csak nem tudom, mit akar, ezzel azt éri el, hogy rá vággyak, ne az általa felajánlott munkára. Bár ha így folytatja a végén még képes leszek bele menni egy cserébe, egy kör vele, és táncolok a többieknek, vagy valami ilyesmi, ahogy kezd elborulni az agyam, egyre reálisabb ez a rémkép.
- Megpróbálnék, még nem nagyon táncoltam kifejezetten egy embernek - Vallom meg, és igazából nem is tudom, milyen tánc jár a fejében. Normális, sima tánc, vagy balett, vagy... sztripít, esetleg öltánc... ezekből én egészen pontosan egyet tudok csak.
Megengedi, hogy megfogjam a kezét, és ezt ki is használom, a figyelmeztetésnek is eleget teszek, nem mintha a tervemben lett volna elereszteni őt. Egye bizarabb kérdések röppentek felénk, amire szóbeli válasz tőlem sem érkezett, csak egy mély pirulás a zavarban, hogy mindneki tőlem akar valamit, csak azért, mert Nicholas oldalán vagyok, viszont ez arra is sarkallt, hogy közelebb húzódjak hozzá. Örültem, hogy ő sem kívánt leállni csevegni, és haladtunk a bejárat felé, ahol csak mi bejutunk, a villogás megszűnik és az idegesítő kérdések is. Hát ez nem hozta meg a kedvem a kis munkához, sőt, egészen ijesztő ez az érdeklődés dömping, de majd igyekszem megemberelni magam, ha elfogadnám az ajánlatát, de ahhoz igen, érdekelne ő ruha nélkül... szeretném, ha kielégítené a vágyat, amit ki tudja, milyen csalafinta módon ébresztett bennem. Én csak egy hattyú vagyok, nem tudok erőszakoskodni vagy megvédeni magam, ha szükség lenne rá valamiért a munka közben, remélem, ezt szem előtt tartja.
- És... mit fogunk itt csinálni? - Kérdezem ártatlan naivitással, mert nem feltételezem,h ogy azonnal kilökne a színpadra, és nem azért, mert azt hiszem, ő ilyen kedves. Hanem mert csúnya nagy égés lenne belőle. Lehet, csak körbe akar vezetni, vagy ilyesmi, ki tudja. Vagy van itt valami irodája, amibe berántva megpróbál lyukat dumálni a hasamba. Egy vámpírnál bármi megtörténhet.

Vámpír Hozzászólások száma : 86

- Valahol mindent el kell kezdeni, és én szeretem, ha valahol én lehetek az első. És leszek olyan jó Önhöz, Maxxie, hogy megengedem, először csak nekem táncoljon, bemelegítésképpen. - Meg persze azért is, mert elképzelhető, hogy nem képes rá, és nem szeretnék leégést a színpadon. Természetesen nem miatta, hanem az üzlet miatt. Nem tenne jót neki, ha egy teljesen amatőr tönkretenné a hangulatot. A közönség azért fizet, hogy profikat lásson vonaglani a színpadon, hogy ők tüzeljék fel a vágyaikat a végletekig, hogy elhiggyék, igen bármelyiküket megkaphatják egy éjszakára. Persze ez nem így van. Nem alkalmazok prostituáltakat, én művészeket foglalkoztatok, az, hogy tőlük mit kapok cserébe, csak rajtunk áll, és a döntéseinken.
Végre átjutunk az idegesítő kérdéseken, és a tolongó tömegen. Olykor borzasztóan tudnak irritálni az újságírók, az állandó kíváncsiskodásukkal, még szerencse, hogy remekül tudom türtőztetni magamat, és eljátszani, hogy mennyire kedvelem őket. De őszintén, szerintem ők egy tökéletesen új állatfajt képviselnek, és körülbelül annyira imádni valók, mint egy éhes cápa, penge éles fogakkal.
- Adósságot rendezünk itt. - suttogom a fülébe, ugyan a zene elég hangos, és a nők is őrjöngenek a soron következő táncos előtt, de ettől függetlenül tisztán hallhatja a szavaimat. - Jöjjön velem! - Még mindig fogom a kezét, és egy pillanatra sem engedem le, ahogy az épület hátsó zugába vezetem őt egy folyosón keresztül, ahonnan több szoba is nyílik. Ezek a táncosok kényelmét és pihenését hivatottak szolgálni a fellépéseik között, és itt tudnak átöltözni is. Egy jobbra kanyar után egy lezárt ajtón túl az irodám található. Antik sötét bútorok és az egész szoba, egy régi stílusban pompázik.

Tárgy: Re: Nicholas & Maxxie Szomb. Május 03, 2014 2:16 am

Olykor a legnagyobb hatalmúakban van a legkevesebb könyörület.

<

Hattyú vagyok, nem ostoba. Tudom, hogy nem lökne ki csak úgy a nézők elé, és nem az én kis finom lelkem miatt, hanem az üzletéért. Ha valamit megtanultam a családomtól, akkor az az, hogy egy vámpírnál sose hiszem, hogy valamit másokért tesz, mindennek ő van a központjában, és úgy kell néznem, hogy ez hogy jó neki, mert az az igazi indok. Nem hozzám jó, hanem csak reális.
- Rendben - Megyek bele, mikor áthúz egy folyosón, némelynek nyitva van az ajtaja, így látom a kis öltözőket, az enyémre hasonlítanak. Az a helyzet, hogy nem tudom, mikorra szeretne engem elkapni táncosnak, mert napközben nekem próbáim vannak, hosszúak és fárasztóak, este pedig előadásaim, de ha éppen nem, nyolcig akkor is próba, utána meg hullaként ágyba zuhanok, és a lábam is össze-vissza van törve. Az a nő mintha minden táncost ki akarna csinálni, engem főleg, mert mindig én kapom a pasi főszerepeket, nem tudom, miért.
Átmegyünk az ajtón, ami egy nagyon szép szobába vezet, békés, megnyugtatja a szemet, jó körbenézni. Itt már eleresztem a kezét, végül is nincs nagyon hova elfutnom előle, szóval ha ezért fogta, már felesleges, bennem meg már csitult a vágy, hogy hozzá érjek.
- Szép ez a szoba - Dicsérem meg, bár úgyis felesleges, tudja ő magától. Ám ha semmit se mondanánk ki, amiről tudjuk, hogy a másik tudja, szinte semmit nem mondanánk soha.
- Ha kiderülne, hogy értek más tánchoz is, mint a belett, akkor hány fellépés fizetné ki a mentőakcióját? - Kérdezem érdeklődve, mert ez csupán az, tekintve, hogy én nem tudom a tánctudáomról. Ha van. Remélem, ez a szám nem lesz túl sok, tekintve, hogy amit tett sem volt olyan nagy dolog, minimális energia kellett hozzá, és összesen fél percet vett igénybe.

Vámpír Hozzászólások száma : 86

A szobára tett megjegyzését elengedem a fülem mellett, hiszen hallottam már épp elég hízelkedést. És bár lehet, hogy tényleg tetszik neki, ettől még nem változtat a tényen, hogy nem érdekel a véleménye róla, sem másé. Nekem így tetszik, ezért ilyen.
- Az attól függ, hogy mennyire tetszik majd nekem, és a közönségnek a produkciód. De ugyebár, ezt látatlanban, nem lehet kijelenteni, úgyhogy azt javaslom, hogy térjünk rá vissza a privát bemutatód után. - Ahogy belép az ajtón velem elengedem a kezét, és becsukom magunk után az ajtót, de nem zárom be. Egyébként sem zavarna meg senki, ha nem egyedül jövök be, és a biztonságiak látták velem, így nem kell amiatt aggódnom, hogy ránk nyitnak. A másik oka pedig az, hogy az emberek, vérállatok, de még a vámpírok is előbb esnek pánikba, ha nem látnak semmiféle kiutat.
- Egy kis bort? - Kitöltöm az italt és már csak akkor teszem fel a kérdést, így talán kisebb az esélye, hogy visszautasítja. Az alkohol jótékony hatásait pedig szeretném kiélvezni. Kedvemre valóbb, ha az emberek elveszítik a gátlásaikat, és oldottabb hangulatban döntenek. Bár az is igaz, hogy egy pohár bor még nem fog lerészegíteni egy vérállatot sem, de így megvan az esélye rá, hogy holnap erre fogja a tetteinek mibenlétét.

» Maxxie Keri Cole
» Nicholas
» Nicholas ajándékai
» Nicholas rezidencia - Nick - Ren
» Nicholas & Benjamin - Black Velvet Night Club

Angyal: 3

Árnyvadász: 17

Boszorkány: 13

Démon: 4

Hellequin: 2

Tündér: 3

Mondén: 11

Vámpír: 17

Vérfarkas: 23

Nicholas & Maxxie

Nicholas & Maxxie

Similar topics

Similar topics