Nem biztos, hogy a világ legjobb ötlete volt kihívni a Nimir Raj-t harcolni. Vagyis, inkább elég ügyetlen és öngyilkos ötlet volt, már ami a képességeim rejtegetését illeti, hiszen valljuk be, a legtöbb vámpír egy vérállat vezetővel szemben nem áll készen arra, hogy csak fél gőzzel harcoljon, a teljes erőmet demonstrálni pedig nem tartottam soha a legjobb ötletnek. Rendben, Frederik mellett a képességeim rendszeresen próbára vannak téve, ami azt illeti, de attól még nem biztos, hogy másnak is bemutatnám, mit bírok. Bár, a puszta kezes harc volt a téma, ott van még mit tanulnom, egy viking mellett általában valahogy mindig a fegyverekkel kezdünk úgyis. Meg valljuk be, valaki, aki a dupla szekrényt is könnyedén felül múlja váll szélességben nem pont velem fog kikezdeni, ha harcra kerül a sor kézzel. Így pedig valójában nem érzem magamat akkora szemétnek, amiért az egy fokkal számomra könnyebb esetnek tűnő leopárd vezért néztem ki edző partnernek. És igazából meg sem lepődtem a kérésén, hogy valamivel korábban találkozzunk, mielőtt kezdődne az összecsapás...
A Dreamben semmi nyoma nem volt, hogy itt bárki bármit is tervezne, ami kicsit is eltér a szokásostól, de hát valljuk be, az illegális ketrec harcot nem is illik hangosan hirdetni. A feszültség ennek ellenére érezhető volt az itt lévőkön, mikor beléptem, annak ellenére, hogy még semmi feltűnő nem volt rajtam, leszámítva, hogy kivételesen félre tettem a magas sarkú cipőmet és hosszú szárú csizmára cseréltem ki. Ja, és az említett dupla szekrény kísérő, aki viszont az autónál maradt, miközben minden aggodalom nélkül sétáltam be a főnök irodájába...

Kellemes a tudat, hogy utoljára mély benyomást tettem pár emberre, mert most éppen senkinek nem támadt kedve elém állni. Nyilván már híre ment, hogy mára nem kellemes látogatást tervezek, hanem harcot és senki nem szándékozik előételnek jelentkezni, mielőtt a szorítóba lépnék. Utóvéd biztosan lesz, abban nem kételkedem, de az meg már engem nem érdekel különösebben. Akinek attól áll fel, hogy lát egy nőt harcolni, csak tessék, de annál magamat többre tartom, hogy egyszerűen csak ezért be is engedjem az ágyamba. Nem, az már legyen valaki másnak a problémája, részemről annyi elég, hogy kicsit élvezem a harcot, azt, hogy használhatom az erőt, amit a vámpírrá válásomkor oltottak belém. Mert hiába vagyok kedves meg békés az időm nagy részében, attól még a vérvonalam erőssége a vérontás, aminek legkönnyebb elérhetősége a harcban rejlik. Még akkor is, ha éppen gyilkolni nem akarok...
- Részemről a szerencse, Eric - mosolyogtam vissza rá, miközben becsuktam magam mögött az ajtót és ráérősen elindultam a kedvenc fotelem felé. Vagyis, mivel csak másodszor vagyok itt, a felé az ülő alkalmatosság felé, amelyet előzőleg már kipróbáltam, kellemesnek találtam és remélhetőleg azóta senkinek nem támadt kedve Picasso módon kidekorálni, ráereszteni valami nem teljesen szoba tiszta házi állatot, esetleg saját maga állati változatát, tetemes mennyiségű szőrt és egyéb dns nyomokat hagyva a huzatán, karfán vagy éppen az ülő részen. Ez egyelőre nem fordult elő ránézésre, így a mosolyom nem hervadt le, véletlenül sem.
- Nekem pedig semmi kedvem kivégezni egy szövetségesemet a harc hevében, így felkészültem mindenre - válaszoltam halvány mosollyal, miközben teljes lelki nyugalommal dőltem hátra a székemen. Igaz, még nem voltam harchoz öltözve, már ami a mélyen dekoltált selyem blúzt illeti, amit azért nem áldoznék be, de már feltűnt, hogy ő is megértette, nem játszani jöttem. Vagyis nem tisztességesen játszani a rendőrség szemében, a többi pedig valljuk be, sokkal érdekesebbnek ígérkezik.

Oké, erre nem számítottam. Azért választottam ezt a módját a harcnak, mert a városban könnyen híre megy és nem olyan élet veszélyes, hogy megint adna nekem pár tonna ellenséget, de van elég tekintélye is. Azzal azonban nyilván valóan én nem számoltam, hogy a leopárd, aki elfogadta a kihívásomat most kezd el tőle besokallni. Kellemetlen, ha már most tele van a gatya, mindenki másnak elveszik ezzel a lehetősége arra, hogy hűvös és számító maradjon, ahogy egy harcban viselkednie kellene. Francba...
- Az ég világon semmi... - válaszoltam teljes lelki nyugalommal, hátra dőlve a székemben, miközben vártam, hogy meg akar állítani emiatt valamivel, vagy észreveszi, hogy még nem fejeztem be a beszédet. Csak egyszerűen húzom kicsit őt, meg magát a helyzetet élezem, ha már volt eddig esélyem kialakítani elég ütősre. Oké, most éppen megint gonosz vagyok, de annyira nem zavar a helyzet, hiszen Mara birodalmában úgy is rémüldözik mindenki rendesen, függetlenül a helyzettől. Még egy fel sem tűnik nekik... - Ezért van itt a viking. Ami eddig nem ölte meg, az nem most fogja - utalok arra, hogy a kamerák már biztosan kiszúrták őt a parkolóban. Amekkora, még gyalogosként is feltűnő lenne, nem akkor, ha cigi nélkül várakozik a dohányzó sarok környékén. Elég erős, hogy segítsen, arról nem is beszélve, hogy a macskákkal ellentétben egy vámpír hűvössége nagyon nagy segítség lehet a lehiggadásban, Frederiknek pedig megvan az a különleges képessége is, hogy tudja, mit várjon tőlem. 5 évszázada harcolok vele rendszeresen, rajta, vele próbáltam ki minden új képességemet, ezt pedig nem fogja könnyedén felül múlni senki. Ismer, tudja, mivel tud kizökkenteni, és azt sem lehet róla mondani, hogy nem élvezi a harcot. Elég csak ránézni, emberként sem volt éppen semmi az izomzata, de most már rendesen ki van gyúrva, függetlenül attól, hogy mennyire tartják őt kolosszusnak. Bízom magamban, tudom mire vagyok képes, de a macskák nem, szóval ő lesz a fal köztem és a falka között, amely megvédi egyiket a másiktól. Mondhatom, repesett, mikor megtudta, mi lesz a feladata...
- Egyébként sem állt szándékomban, az én feltételem csak annyi lett volna, ha többet látok egyszerre mint a leopárd karmok, akkor használatba kerül egy ilyen is - húztam elő a nadrág derék részénél a ráncolásból egy vékonyabb, erős pengét. Gyönyörűen, acélosan csillogott, mert az is volt, egy hosszú, vékony tőr szerű penge, amelynek a legjobb tulajdonsága, hogy elég kecses, illik a női kezekbe, ugyanakkor nem törik el. Ráadásul pedig a macska megnézheti közelebbről is, hiszen gyakorló penge, amelyben az a szín ott nem ezüst. Az asztalra teszem, hogy ellenőrizhesse, mert ezeket kiképzéskor alkalmazom, teljes mértékben acél, szén, króm és titán keverék, amely ugyan elég tartós, de elmondható róla, hogy a negatívba hajló ezüst tartalom mellett semmi komoly bajt nem tud okozni egy alakváltónak. Nyakat elvágni nem elég erős penge, ráadásul a sebek, amelyeket okoz, egy alfánál pár pillanat alatt begyógyulnak, inkább jelzés értékű lesz arra, hogy mit tudnék megtenni, ha akarnék...

Okké, akkor most kezdjünk szépen egy közvélemény kutatással, ha már itt vagyunk. Mert nekem van egy olyan érzésem, vagy ez lesz, vagy a ki szívott nagyobbat verseny fődíját fogja valaki megnyerni az év béna kérdése kategóriában. Nem mintha lenne ilyesmi, azt sem tudom, honnan jött az egész ötlete, de az már most biztos, hogy egy-két dolgot egyszerűen nem tudok sehova sem tenni. Eric minimum fél, vagy szebben szólva is tele van a nadrágja, mert jelenleg messze alul múlja önmagát, ami a szellemes társalgás általa megismert szintjét illeti. Aminek nem örülök, mert egy részről semmi kedvem másnak örömet okozni a vámpírok közül, másodszor pedig ritkán fordul elő, hogy a kétségbe esés bármilyen használható eredménnyel járt volna. Ennyi elég, vagy folytassam még az indoklást, mert van pár ok a zsebemben, mint nagyjából minden másra is, amit gondolok. Egyébként is nagy kislány vagyok, nagyon hamar találok ki újakat, ha kell...
- Miért, néz még ki valaki a parkolóban norvég harcosnak? - tettem fel a kérdést vállat vonva és nem tudtam visszafogni a feltűrni kívánkozó iróniát belőle. Szerintem, ha azt mondom, viking, akkor nem kell belehalnia, hogy megtalálja, elvégre hány majd két méter magas, 120 kilós izom kolosszus vámpír fordul meg egy éjszaka a Dream parkolójában ok nélkül évezredes kisugárzással vagy még hosszabbal? Mert nekem az a véleményem, elég kicsi egy másik ugyanilyen felbukkanásának az esélye pont ma éjjel, méghozzá annyira, hogy nem érzek mindent felül múló késztetést arra, hogy fogadjak rá még egy nem kedvelt régi ékszeremben sem. Pedig azokkal konkrétan tele lenne a padlás, ha nem élveznének el a múzeumi kutatók már csak a látványától is. Így éppen van egy nem rövid listám arról, hogy hol mi van kiállítva kölcsönzöttként.
- Egyszer már bizonyítottam neked, hogy nincs baj az önuralmammal, a nem várt problémákra pedig hoztam segítséget. A feltételezés, hogy akaratlanul megöllek vagy komoly sérülést okozom neked, nem csak sértő, de megismételve már irritáló is - jegyeztem meg teljes lelki nyugalommal, miközben végig simítottam az egyik kezem körmeinek a helyén. Egyetlen nagyobb engedményt tettem magamnak a mai estével kapcsolatban, rövidebb és hegyesebb "karmokat" alkottam meg, amelyek nem akadályoznak a harcban. Ez még jól jöhet, arról nem is beszélve, hogy egy küzdelem nekem nem elég ok arra, hogy elfelejtsem a jó kinézetet. Hiába, ha mindenki elvégzi helyetted a piszkos munkát, akkor a te feladatot annyi, hogy mindig kifogástalanul tündökölj érte. Erről ennyit...
- Az előzőek fényében a kérésedet nem szükséges hallanom, nekem pedig itt az ideje, hogy átöltözzem, mert nem koktélruhában szándékozom harcolni - tettem hozzá, miközben felálltam, hogy kisétáljak az irodából. Ez még nem a harc ideje, semmi értelme ezen dühöngenie, ahogy én sem húzom fel magam azon, hogy nem bízik benne, meg tudom ítélni a reakcióimat nem várt helyzetekben is. De pontosan ezért van itt Frederik, ő közbe tud avatkozni és megfékezni akkor is, ha más nem lenne rá képes. Ráadásul biztonsági embernek sem utolsó, bár szerintem még mindig morog, amiért csatabárdot nem hozhatott magával a helyszínre. Meg kardot sem, a többiből is elég sokat el fognak szerintem még tőle venni a belépés előtt, de az már nem érdekel, volt ideje rá felkészülni. Már az ajtóban vagyok, mikor eszembe jut, hogy a fejben kommunikálás még mindig nem erősségem, így Eric még valamit megtehetne nekem. - Az embereidnek meg nyugodtan megmondhatják Frederiknek, hogy hozza be a táskámat - fordultam még vissza hozzá, nem is feltételezve, hogy nincs legalább három erős macska a közelében készen arra, hogy hatástalanítsák, ha csak ferdén néz valakire. Hiába, mindenki a maga területén szeret kiskirályt játszani, nemtől és rangtól függetlenül, a trónbitorlókat pedig nem bírja. De ezen nem is érdemes fennakadni, az én vendégeim közül is az ismeretleneket jó adag kígyó méreg veszi körül, hogy másról ne beszéljünk. Bár általában még a tulajdonosa szemfogában, szóval azt hiszem tűrhető a dolog. És nekem ez volt a végszavam, az öltözők tudom merre vannak, Ericnek meg ha van egy kis sütnivalója, akkor lehiggad és mondjuk bármit is akart volna, leírja papírra. Ha minden oké, széttépheti, ha nem, akkor pedig nem hiszem, hogy itt bárkinek is lenne mersze egy nekem szóló levélbe bele nézni.