Az este kifejezetten jól sült el, a kezdeti szorongások és kósza idegesség amivel elindultam eltűnt menet közben és átalakult. Most épp az elegáns sportautóban ülünk, és hazafelé tartunk hozzám hogy még beszélgessünk, és megcsináljam az egyik kávékülönlegességet, amit én is úgy szeretek, és mivel elég enyhe, nem érdekes az sem hogy esti órákban járunk. Fekete elegáns, de mégis csőnadrág van rajtam és fekete ing, könnyű cipővel. Kényelmesen elhelyezkedve utazom és szinte bekómázok annyira tele vagyok, és megrezzenek a hangra, lustán pillantok rá.
- Igazán nagyon jól. Remek kis hely, és a társaságnak sem voltam híján - mosolyodom el őszintén, érezheti az igazat a szavaimban, hiszen tényleg olyan jó volt, mint egy randi. Komolyan mikre nem gondolok már. Ahogy leparkol a ház előtt, kényelmesen kinyújtózva kiszállok, azaz kiszállnék de Eric megelőz, és kinyitja mire csak elmosolyodok. Milyen figyelmes. Aztán előkotrom a zsebemből a kulcsomat.
- Menjünk fel, ezután az isteni vacsi után jár nekünk egy kis desszert is - kuncogok, és már az ajtó felé indulok.

Néha nem egészen tudom hová tenni magamban Ericet mert oké hogy egy jó pasi, na jó pontosítsak, egy baromi jó pasi, nem vagyok benne biztos hogy felém mégis miféle érzésekkel viseltet, és mennyivel tekint többnek egy egyszerű alkalmazottnál, vagy éppen a klánbeli testőrjénél, amit kivívtam magamnak. Mert azért a harcok alól nem vontam ki magam és a pozícióm ahol tartok, magamnak köszönhető. Arra is gondoltam hogy kihívó legyek, de ahhoz még nem vagyok elég erős, azt hiszem. A fellengzős kijelentésére, felvonom egyik szép szemödóldököm, és csak elvigyorodom.
- Úgy, szóval számodra éppen hogy elviselhető volt hogy a város legjobb könyvelőjével vacsorázhattál? Na jól van, ezt megjegyeztem - húzom fel látványosan, durcásan az orrom, az egészről süt hogy nem gondolom komolyan hiszen imádtam az estét. A vacsorától kezdve a beszélgetéseken át, a borozgatásig mindent szerettem. Sok mindent gondolunk ugyanúgy, de akadnak ellentétek is, mégis... a fene vigye már el, miért jut eszembe az hogy milyen lenne vele egy normális kapcsolatban élni? Még a kulcsot is majdnem elejtem, idegesen kapok utána hogy le ne pottyanjon, az öt darab kulcsomra egy kicsi plüss sárkányfigura vigyáz. Még a zsebben elférő fajta szerencsére. Végül sikeresen bekulcsozom magunkat, és a lakásomig is eljutunk, ahol szokás szerint pedáns rend uralkodik, semmi nem utal arra hogy már évek óta itt lakom. Olyannak tűnhet, mintha nemrég költöztem volna ide.
- Pedig túl ettem magam, de majd igyekszem csendben szenvedni, vagy tőled szenvedek majd? Nem is tudom - vigyorodom el, ahogy beljebb invitálom és a kabátját felakasztom, nem heverhet a kanapén. Ott a helye a fogason. Magunkat a konyha felé terelgetem hiszen kávét csak ott tudok főzni a kávégépemmel, ami nem ilyen nagyipari szar ami csak löttyöt ad, hanem minőségi gépezet, nem is volt olcsó ami azt illeti, bár anyagi problémáim nincsenek szerencsére.
- Foglalj helyet ahol tetszik, bár azért... a szekrény tetejére ne mássz fel ha egy mód van rá - kuncogok, ahol rutinosan nkilátok előpakolászni ami kell. Kávét, tejet, bögréket, és ír whiskeyt.

Annak ellenére hogy nem tűnök valami jó erőben lévő harcosnak, még az vagyok, és sokan ezért veszítenek, mert azt gondolják hogy csak egy ilyen kis jöttment alak, biztos nem tudhat sok mindent. Ezt bukják mindig el akik ellenem fogadnak és hiányzik már a harc, el vagyok macskásodva egy kicsit, és ezt most érzem ahogy megyünk a ház felé, a lépcsőn fel hogy ajtót nyithassak, de persze hogy a kulcsom önálló életet akar élni és alig bírom elkapni mielőtt leesne, és visszanézek egy mosolygó mégis lesújtó pillantással.
- Ott ültem veled szemben és észre sem vettél? Ejj micsoda macska vagy te ha még azt se látod ami a szemed előtt van - mosolygom el a végét, hiszen kedvelem Ericet talán túlságosan is, és nem úgy mint a főnököm vagy mint a vezérem, hanem egyszerűen mint embert, mint férfit. Miért érzek iránta olyasmit hogy aggódok milyen lehet az élete a Dreamen kívül? Mióta foglalkoztat ez engem? Beérünk a lakásba, és máris a konyha felé megyek, a kedvenc helységem, de ennek ellenére katonás rend van, sehol szanaszét hagyott pohár, vagy reggeli maradványok, csak egy csomag pirítósra való kenyér a pult szélén ami jelzi hogy itt élem a mindennapjaim, minden más el van pakolva szépen.
- Ahh meg is halnék tőle. Úgy tele vagyok, igazán bőkezű adagot adtak, és hiába van étvágyam, nem is igazán tudom hogy fért belém annyi minden - kuncogok, ahogy figyelem ahogy hogy a pultnak dől, és pillantásom végigsiklik az alakján a formás testén, a megfeszülő izmokon az ing alatt.... Na jó! Így sosem elsz kész a kávé. Gyorsan visszafordulok, és megtömöm a tartót, és beteszem a gépbe hogy főjön le, aztán öntök bele vizet, és közben tejet veszek elő, meg két szép bögrét. Az egyik fekete-fehér márvány mintás, a másik vörös fekete márvány mintás, egy szett voltak, de már csak ez a kettő maradt meg.
- Hát sajnálom! Maximum a pultra felülhetsz de a szekrényem tetejére biztosan nem, el sem bírna szerencsétlen bútordarab - mutatok fel rá, mert szerintem még oldalfekvésben is nehézkesen férne el rajta, ha elférne. Ahogy kijön a kávé, megcsinálom tejjel, tejhabbal, tejszínnel és tejszínhabbal, egy kis alkohollal olyanra, mint ahogyan az a nagykönyvben meg van írva és az asztalra teszem mindkét bögrét.
- Melyiket szeretnéd?

Ahogy ránézek lesújtóan, pont visszanéz rám, és én képtelen vagyok megmaradni komolynak, mellette nem tudok, és nehéz nem fesztelenül viselkedni, mégis kellene egy kicsit hiszen a főnököm, és azért az ember nem megy el csak úgy vacsizni a főnökével, főleg akkor nem, ha mindennek a tetejében még az ember Nimir-Raj-a is. Az valahogy nonszensz de a mai estét mégsem éreztem rossznak, olyannak amit nem kellene és többnyire hallgatok is a megérzéseimre.
- Láttál? Ezek után el merjem hinni? - mosolyodok el kissé kihívóan, és haladunk felfelé a lépcsőkön.
- Hát akkor kérlek szépen elárulom, hogy már ismered és éppen az ő lakásába készült belépni kávézni - nevetek fel, nem jellemző rám az egoizmus, de tudom magamról hogy jó vagyok. Ha nem is a legjobb, de azért elég jó ahhoz, hogy az utolsó cent sem tűnhessen el a szemeim elől. Nem szabad neki, és mindennek katonásan megvan a helye, ott is kell lennie, ahol hagyom őket. A konyha nem éppen a kedvenc helységem, de ott is a rend a jellemző, és az hogy semmi sincs elől hagyva, így könnyebb rendet tartani, mert nem szeretek pakolni annak ellenére hogy szinte mindig akad valami rendetlenség. Rend van a kávégép körül is, és ahogy csinálom a kávét, és akad olyasmi ami már nem kell, már mosom is el, és pakolom a helyére, így sosem halmozódik fel hegy magas mosatlan, és kényelmesebb dolgom végeztével csak két bögrét a mosogatóba ejteni, nem egy egész kelléktárat.
- Ki se néznéd belőlem hogy egészséges étvágyam van? - pillantok rá kis mosollyal, hiszen éreztem hogy engem néz, és senki/semmi mást, amit félig meddig megtettem helyette ha már a testőre is vagyok, nem csak a sima alkalmazottja, és közben sikerült torkig ennek magam, ami nem jó, de egyszerűen nem bírtam ott hagyni olyan jó volt. A kérdésére csak ártatlanul nézek rá, én mint aki azt sem tudja miről van szó.
- Jézusom, Eric, hát mondanék én rád ilyesmit? - színlelem az ártatlanságot, de nem sikerül túl jól, színészkedni nem nagyon tudok, és így hamar előkerül a mosolyom, hiszen gyakorlatilag igen, ezt mondtam az előbb.
- Ki van zárva, az még nekem sem elég az a hely, pedig én aztán tényleg kicsi vagyok - mármint ha összehúzom magam rendesen, mert rám nézve az emberek azt sem hinnék el, hogy képes vagyok ketrecbe lépni hogy harcolhassak. Pedig remek edzés program.
- Mert mind a hat más féle volt, de már csak ez a kettő maradt meg belőle, szeretem hogy nem egyforma - válaszolok, és amelyiket Eric választja azt adom oda neki, a másikat a saját kezembe veszem, ugyanaz van mindkettőben, látta is, a szeme előtt csináltam meg.

Visszanézek, egy pillanatra összetalálkozik a szemünk, és annyira szívesen elmerülnék a szürke szemeiben de nem lehet, mégis hogy venné ki magát, bár ki tudja, ha megkérdezném hogy... áh nem, biztos valami normálisabb pasira vágyik mint én, már ha most éppen azt szeretne.
- Biztos? Akkor jó - nyugszom meg látványosan, ahogy bemegyünk és elrendezek mindent, a kérdésére felvonom a szemöldököm, aztán mosolyra húzódik az ajkam, ahogy riposztol.
- Nem lenne alkalmad, mert minden zoknim párban van, és a szennyesbe mindkettő bekerül, de ha annyira érdekel, bemutathatlak a szennyes kosárnak - kuncogok, hiszen én is mint a legtöbb magányosan élő férfi, egy héten egyszer nagymosok, hiszen annyit nem koszolok, az ágyneműt meg havonta. És mindig átjön a kedves szomszéd hogy kivasalja nekem. Mert én nem tudok vasalni, hm. Aztán elkészülnek a kávék, és letelepedek az egyik magasított székre, amiket úgy szeretek. Persze van rendes asztalom is meg székek, de sose várok vendéget így kettő hagyok kint a pultnál, nekem bőven elég ha reggel lezuttyanok rá reggelizni és kávézni.
- Azért annyira nem vagyok tehetséges ami azt illeti, bár tény hogy rengeteget spórolhatnék rajta - nevetek fel.
- El kell keserítselek, ez nem jött be, mert nagyon is szeretek enni, és nem fenyeget az éhen halás sem ami azt illeti, nem csak vendég vagyok a konyhában - mosolyodok el, mert egész sok mindent meg tudok csinálni magamnak. Vannak népszerűbb, és kevésbé ismert kaják amiket szeretek, és meg tudok csinálni, bár hogy a mi a kedvencem? Talán a halak, szeretem a sült, rántott, vagy bármilyen formában elkészült halat.
- Ehh fene már hogy lebuktam, de hát akkor sem mondhatok mást, mint ami az igazság - kuncogok, hiszen nem veszem fel, ő is be szokott szólni nekem, meg kell védenem magam a szavaitól a végén még megártana a jó híremnek. És tényleg van rá lehetőségem, mert kedvel engem és én is őt, azt hiszem talán jobban mint kellene, de...
- Próbáltam már igen, tudod néha le kell törölgetni a port onnan is - kuncogok, és figyelem melyiket veszi el, nekem marad a fehér feketés mintás.
- Ártatlannak tűnök? Annyira talán nem is vagyok az - kuncogok a csészém felett és nem igazán veszem magamra, nyugis macska vagyok de szende szűz rég nem.