Kyle Stonem

Adatok  

Avatar: Hero Jeajong
Kor: 24
Faj: Vérleopárd
Képességed/fegyvered: Nem dől ki alakváltás után, de nem is érzi magát a legjobb kondiban olyankor.
Szexuális beállítottság: Biszexuális

Jellem és kinézet  

Jellem:
Nem túlzás ha azt mondjuk rá hogy kiegyensúlyozott, nyugodt életet élő fiúról van. Már amennyire egy leopárd lehet kiegyensúlyozott. A türelem és nyugalom mintaképe, szinte képtelenség kihozni a sodrából, de ennek ellenére nem egy szent, a véleményét mindig megmondja, és nem folyik bele olyan helyzetbe amihez semmi köze nincs. Nem mindig az udvariasság szobra és sokszor flegma a magánéletben, nincs senkije bár vannak akiket szívesen elfogadna maga mellett. Nem veszi fel a kicsinyes szemétkedéseket amik érik néha a külseje vagy az ízlése miatt, viszont idővel visszaadja a tartozást a maga módján, nagyon rossz ellenség tud lenni, és rosszindulatú azokkal akik szintén így állnak hozzá. Nem egy nyílt típus, és közvetlen, de segítőkész és ha tud akkor segít is, igyekszik úgy beszélni hogy közben ne lássanak belé, és ne áruljon el sok mindent magáról. Szereti maga körül a rendet és a nyugalmat, teljesen átlagos életet él, dolgozik, edz és néha még harcol is, mert azt is szereti, kiváló testmozgás, neki is és a nagymacskájának is.

Kinézet: A maga 180 centijét is alulról nyaldossa csak, nem egy olyan kirívó alak a tömegből. Testalkata izmos, sportos, de nem kigyúrt látvány elemekkel teli. Az egészséges életmód eredménye, és a sporté meg a harcoké amikben részt vesz olykor. Egyetlen felirat tetoválás található a mellkasán, és több fülbevaló is akad a fülébe mint az egészséges lenne, de az arca és mása sincs szétszurkálva piercingekkel. Szeme színe, meleg barna. Haja barna, sötét színű, mikor hogyan hordja

Életem története

Délután öt óra van, ahogy csörren a kulcsom, és benyitok a kis bérlakásom ajtaján ahol teljesen egyedül élek, se egy macska, se egy élettárs, se egy nyavalyás kis aranyhal. Semmi, csak én. Bezárom az ajtót magam mögött, és ledobom a kis válltáskát amibe a cuccaim hordom magammal, és egy percre eldobom magam a kanapémon. Ahogy vagyok tornacipőben, előreborulva a puha párnáim közé vetődök, csak egy percre, tényleg... csak amíg kimegy a fejemből a sok hülyeség amit ma kellett hallgatnom a Dream-ben ahol dolgozom. Hihetetlen néha mennyire sekélyes emberekkel kerülök össze, bár még így is szerencsém van...

Nem ismertem a szüleimet sosem, árván hagytak el, egyedül annyi biztos hogy valamelyikük japán vagy ázsiai volt, elég csak rám nézni, viszont elnevezni már az intézet nevezett el, ami befogadott így lettem viszonylag angolos névvel megáldva. Aztán örökbefogadott egy család, Stonemék akiktől a második nevem van. Ők neveltek fel, ők voltak a szüleim, ők járattak iskolába, szidtak le és dícsértek meg, nem a vérszerinti szüleim akikről a mai napig azt se tudom élnek-e vagy halnak.  Ők járattak iskolába és szerettem, még mindig szeretem őket ők a családom. Elizabeth és Roger Stonem. A sulit jó átlaggal vettem, de kevés baráttal, és a középsuli is ennek a jegyében telt, na meg abban hogy gepárddá haraptak egy szerencsétlen véletlen miatt.

Az egyik osztálytársam volt leopárd és neki már középiskola alatt megvolt a jogosítvány mert gazdagok voltak a szülei, és persze senki nem tudta hogy az, én sem. Egyik nap kocsival jött iskolába és felajánlotta hogy hazavisz, elfogadtam az ajánlatát, mert nagyon fáradt voltam, és hazafelé karamboloztunk, neki semmi baja nem lett, nekem annál több. Kórházba kerültem, és mivel a kocsi elég rendesen ütközött, nem a mi hibánkból ugyan, de attól még ripityára tört, a vállam is szilánkosra hasadt és nem is bírták volna megmenteni azzal fenyegettek hogy elveszítem a jobb karomat, azt amelyik a dominánsabb, hiszen jobb kezes vagyok. Nem akartam, kétségbeestem, még sírtam is fiú létemre, hogy elvesztem a karomat amikor bejött a kórházba Daniel, Dany aki vezetett, és nagyon kínosan bevallotta hogy neki miért nem lett semmi baja, és csak néztem rá mint a bornyú arra a bizonyos kapura, de bebizonyította az igazát, és azt mondta képes engem is azzá tenni ha akarom, és akkor nem vesztem el a kezem, mert begyógyul a csont...És kétségbeesetten elfogadtam, hogy tegyen azzá... telihold volt két napra rá éjjel. Kilopott úgymond a kórházból, és figyelmeztetett hogy fájni fog, és este alakot váltok majd, de utána jó lesz, és egyben leszek, kutya bajom sem lesz, csak ez havi rendszeres program lesz.  Korrekt volt, mert nem kertelt, elmondta hogy másként fognak rám tekinti és hogy sok előnyöm, de nagyjából ugyanannyi hátrányom is lesz belőle. Elfogadtam. Alakot váltott, elborzadva néztem ahogy a hátán kettéreped a bőr és bunda szivárog elő belőle, és rettegve néztem a nagymacskára, aki nem sokkal később Dany helyén állt. Jézusom...

Visszaút már nem volt, és ahogy felém közeledett gyönyörűnek, mégis veszedelmesnek láttam, ahogy... de akkor is hátborzongató hogy az egyik srác az osztályból, aki előttem állt, most négy lábon közelít felém bundában, leopárdként. Hátborzongató volt ahogyan az is hogy szinte lassítva láttam magam előtt mi fog történni, pedig egy pillanattal később már felgyorsult minden, rám ugrott és a vállamba harapott, ahol eltörött, nem sok híja volt hogy ne szakította ki a húsom a helyéről. Hangos fájdalmas üvöltéssel reagáltam rá, hiszen fogai nyomán mindenem fájni kezdett, az idegrendszerem megzavarodva működött, és még azom is fájt amiről azt se tudtam hogy van és az enyém. De aztán eltűnt a bunda, és láttam hogy Dany lemászik rólam, hiszen megtette amit kellett, mire erőtlen köszönet félét rebegtem felé, és csak reméltem hogy nem sokára nekem is bundám nő. Amire még négy kínkeserves órát kellett várnom, addig a pólóm letépett felét szorongattam a sebre és próbáltam nem rosszul lenni és kidobni a taccsot. És megtörtént.

Két nappal később telihold lett, és én ott hagytam a kórházat, hogy este kint lehessek a szabadba hiszen ha rám tör a hívás akkor nem akarok a városban lenni, és jött is. Sikerült megfertőznie, és alakot váltottam. A filmeken sokszor menőnek tűnik, ahogy csak egyikből ki a másikba bebújik, és hoppá. Hát az életben nem így van. Fáj, baromira fáj ahogy az emberi szövetek elszakadnak,  csontok elroppannak és újra rendezi magát az egész anatómiai felépítés. Fáj, recseg és ropog, pokoli kínlódós az egész, ahogy az egyik test eltűnik, és a bunda alatt egészen új izomzat és csontozat szilárdul meg. Hátborzongató de mégis jó érzés, és akkor éjjel, már a leopárdokkal voltam, azóta ez rendszeres program, és sikerült feljebb is verekedni magam, alfa verzióig, ami annyit jelent hogy domináns hím vagyok köztük, és nem dőlök ki egész napokra csak fél  órahosszára. Az is pont elég.

Az életem persze ettől nem állt meg, és Stonemék tudták is, bár nem értettek egyet az akkori gyerekfejjel hozott döntésemnek, nem is utáltak meg érte, és a mai napig jó viszonyt ápolok velük, hiszen a szüleim. A középsulit közgazdaságtan irányba kezdtem el vinni és nem sokára gyakornoki munkát is kaptam, aminek nagyon örültem, és nem volt nehéz később átjelentkezni a Dreams-be mikor kiderült hogy az ottani vezér leopárd, és a mi királyunk lett a kis falkánké. A gyűlésen bejelentette igényét, de sok minden eddig nem változott az életünkben, jobb melóm lett és a mellékes foglalkozás is segít a leopárdom kondiban tartásához.

Miután végigérek a gondolataimon, a kanapémon fekve már egy fél órával tovább tart az idő. Ennyit a csak öt perces pihenésemről, felkelek, kinyújtózom, lerúgom a cipőimet és elkezdem az itthoni cselekvéssort... Házimunka... az egyedül élők átka...