Azazel

Adatok  

Avatar: Asdrall (Goth male modell)
Kor: 3500
Faj: Vámpír (Sourde de sang)
Képességed/fegyvered: A rettegésből táplálkozik, képes előszólítani mások elemi félelmét, és rettegését az őrületig kergetve ezzel az egyént, és képes mindezt visszaszorítani kiölni a félelmet, és elcsitítani a rettegést.
Szexuális beállítottság: Biszex
Hívóállat: Farkasok

Jellem és kinézet  

Jellem: Igazán összetett és nehezen kiismerhető magyarán sosem fogod megérteni mit miért tesz, és mondhatni őt is csak szeretni kell, nem megérteni. Elég azt tudni, hogy a céljaiért bármire képes, szó szerint. Ölni, hízelegni, hazudni vagy éppen kezes bárányt játszani egyre megy, jó színésznek tartja magát, és határozott egyéniségnek. Nem enged a maga igazából, vagyis csak nagyon ritkán, nagyon rossz vesztes tud lenni, így igyekszik nem veszteni soha. Egyszer régen, volt álmodó, naiv gyermek, akinek fogalma sem volt a világról, de az évek és a történtek elmosták ezt a képet, és néha még magának is oly távoli ez a jelenés. Nem  kőszívű, de magasak az elvárásai, ám akik megugorják, és képesek normális hangnemben hozzá szólni, azokkal ő is normális. A vezetés nehéz köpönyeg, mindenkivel szemben másfelé kell forgatni a köpönyeget hogy szót értsünk vele, de eddig egészen jól sikerült is ez a feladat. A képességét előszeretettel alkalmazza, bár leginkább csak a védelme érdekében, de úgy kívánja az érdeke, akkor sem habozik egy pillanatig sem kegyetlen eszközéhez nyúlni. Szívesen hódol régi és kedves hobbijának, szeret olvasni olykor még attól sem riad vissza hogy régi régi könyvek után kutasson, csak mert megkívánta az olvasatukat.

Kinézet: Magasnak számít a maga 185 centijével ha nem több, hiszen rég nem méricskéli már magát és kellemesen karcsú, nem az a kigyúrt alak, mégis látszik rajta hogy emberként még foglalkozott az alakjával. Szélesebb mellkasához keskeny csípő társul, és arányos izmos lában. Szívesen visel feketét feketével, de a változatosság kedvéért a kék zöld vagy akár piros színekkel is kiegyezik. Nem szívbajos jelenség. Hosszú fekete haja szögegyenesen omlik a hátára, és egyenletesen hosszú, nagyon ritka esetben fogja össze, kiengedve szereti hordani és remekül kiemeli a szemének szürkeségét, ami akár egy lencse is lehetne, annyi élet ami pislákol benne, régen nem tükröt már semmit a szeme. Ajkán többnyire halvány csalfa mosoly játszik, ami hamis biztonságérzetet ad, a lesújtó vihar előtt. Szívesen visel gyűrűket ékszerként és a nyakláncokat sem veti meg, a karperecekkel nincs túl jóba, azok valahogy zavarják. Tetoválása vagy piercingje nincs.

Életem története

Bíborszínű hold terpeszkedik az égen, az éjszaka sötétjében semmi csillagfény nem ragyog, csupán a fellegek, komótos borongós hada vonul át a város felett, mint hívatlan vendég, oly csendben és oly észrevétlen. Egyetlen gyertyaláng pislákol a szobában, aminek ablakában egy férfi alak szemléli az eget és az éjszaka királyát, a holdat. Alakja rezzenéstelen, mint a szobor, mi óidőktől fogva egy helyben áll, a mellkasa nem emelkedik, nem süllyed szoborszerű szépsége kirajzolódik ahogy az égen villám suhan át, aljas kés módján hasítva ketté az eget. A borvörös bársonying, egyetlen redő nélkül simul formás testére, mely arányos, nem követve a mai korok gebesoványságát, nem torzítva el telt alakját ostoba elvek és tévhitek miatt.  Hosszú haja koromfekete lepelként omlik a hátára, és a gyertyaláng fénye megtörik a ragyogáson és visszaverődve adja vissza a szín mélységét. Lassan reszketeg levegőt vesz, nincs rá szüksége ennek a tüdőnek már csak látszat tevékenység, ama apró tény hogy funkcionáljon, és megfordul, szürke szemei ragyognak az éjszakában a gyér fényben és végigméri a belépő férfit, aki meglepően halkan jutott el idáig, kezében egy könyvet tart és pillantását egyenesen a nőre szegezi. Átható, mély, tiszta tekintet, kékje mélyen elveszve az ártatlanság. Hány éve már? Azazel vékony ajkain halvány mosoly jelenik meg ahogy a fekete, dísztelen csizmájában a belépő idegenhez sétál, mindenféle kellemkedés és bájolgás nélkül, lassan de mégis olyan természetességgel, mely minden vámpír sajátja. Kicsit magasabb a halandó férfinél, mégis erőt és tekintélyt parancsol a megjelenése, és ahogy elveszi a könyvet, karmos ujjú kezeivel simítja meg a fedőlap bőrborítását, ősrégi, és kincset érő kis könyv, amit századokon át, mindhiába keresett és most, ez a pimasz halandó... Elé sétál egy ilyen értékes, és ritka ajándékkal.
- Gyönyörű ajándékot hoztál, helytelen lenne nem meghálálnom. Mondd hát, mit kívánsz tőlem cserébe? - dorombolja, mély, rekedtes buja hangján, ami nem kifejezetten erotikus értelemben csábító, hanem mint ahogy a veszély vonzza az embert, az a különös, megfoghatatlan valami, ami cselekvésre sarkall, még ha a józan ész szánalmasan vinnyogva is könyörög hogy ne. Mégis! Szürke szemeivel nézi a férfit rezzenéstelenül, meredten és látja ahogy izzad, zavarban van, emberi mivoltának teljes tudatában áll, megrebbenő szemekkel, és alig rezzenő lábakkal a vámpír hölgy előtt, és kínosan lassan nyel egyet a kérdésre, erőt gyújt, hogy kimondja mit kíván, mi az amire szíve mélyéből, a romlottságából kiindulólag vágyik, de mégsem képes rá. Elhal a szó a torkában ahogy felébred a félelme, hogy mi lesz ha nem teljesíti, és mindent a semmiért, feleslegesen csinált, és értékes évei hullanak egy pillanat alatt a semmibe?
- Ne félj, nem öllek meg a képtelen kívánalmad miatt, halandó - biztatja lassan beszédre az elakadó szavú - máskor talán bátor - embert. Aki nagy nehezen végre összeszedni látszik magát.
- Én... szóval... én szeretném ha... ha maga mellé venne.... - nyögi ki izzadva, lassan halkan, elhalóan de a férfi éles vámpír füle akkor is meghallaná ha éppen hogy rezzennének a férfi hangszálai.
- Magam mellé? Mint mi? - kérdez vissza kissé kétkedő hangsúllyal, senki nem akar hozzá tartozni önszántából, és nem túl gyakran szembesül ilyen kéréssel, még akkor sem ha valaki ennyire elvetemülten vámpír akarna lenni, az ő vére nagyon erős egy halandónak.  
- Mint vámpírt - nyögi ki nagy nehezen és végül felemeli a pillantását, és így a szürke viharos égbolt szerű szemekbe pillant ahol csak önmagát látja távolról visszatükröződni, egy üres, lélektelen tó csupán, semmi több.
- Miért akarsz a gyermekem lenni? Hiszen tudod hogy nem a kedvességemről vagyok híres. Tapasztalhattad is - jegyzi meg, ahogy beljebb sétál, letelepedik a kanapéra, királyi tartásban, kényelmesen és közelebb inti a férfit, érdekli hogy mi vitte rá hogy pont hozzá jöjjön és ne másik vérvonal fejéhez aki talán készségesebb lenne. Azazel nem igazán hajlamos a gyermek teremtésre.
- Mert téged tartanak a legerősebbnek - válaszol a férfi közelebb lépve, és a ő lustán méri végig a lassú, mégis ruganyos járását, az arányos testalkatát, félhosszú haját, és gyönyörű kék szemeit. Tetszik neki a látvány.
- És ha annál sokkal többet adnék neked? Ha lehetnél a halandó szolgám? - javasolja kissé talán meggondolatlanul, de mégis lát benne fantáziát, és elméjében már ezernyi képet festett a fiatal férfiről. Nem tudja mit szokás érezni olyankor ha a vámpír megtalálja a tökéletes jelöltjét, a szolgaságra, de talán valami ilyesmit mint amit most érez.  A férfi szemei nagyra nyílnak.
- És komolyan... megtenné? - kérdez vissza, felzúduló reménnyel, és egy kis félelemmel is, mellé hiszen mi van ha csak egy gonosz poén áldozata lesz éppen a hamis reményével, amit könnyed illúzióként fog összetörni.
- Meg. Gyere ide... - nyújtja a kezét a férfi felé, és amikor odaér hozzá maga mellé húzza a pamlagra, kecses hófehér kezei az egészséges férficsuklóra fonódnak. Nem áll ellent, de kék szemeiben mégis értelem csillog, nem a páni félelem, és ambíció, ami kifejezetten tetszik a férfinak. Hogy nem csak egy szép pofika, hanem sokkal többet rejt annál, régen látott már ilyen merész halandót, így nem mulasztja el az alkalmat.  
- Többet adok neked, mint az örökélet. Örök életét, és  napfényt. Ha a halandó szolgám leszel, nem kell lemondanod a nappali órákról... - meséli el, hogy pontosan mivel jár ez, de nem felejti ki a kellemetlen részleteket sem, azokat is ugyanolyan nyugodtan, hidegen ecseteli, mintha épp csak bosszús volna az időjárás miatt. Megegyezésre jutnak lassan, és a férfi megnyugszik, elfogadja a több mint nagylelkű ajánlatot, és a férfi mellé szegődik, nappali szemként, és hű társként. Az alkut egy csókkal pecsételik meg, a két puha nagyon emberi ajak összeérése hitelesíti a megegyezést, és megtörténik a rövidke szertartás, aminek folyamán a férfi immár örökké ilyen marad, mint ebben a pillanatban. Azazel kedvtelve nézi a művét, és a kissé még hitetlenkedő férfit.
- Most már az enyém vagy Cyrus... Innentől már nincs visszaút - dorombolja a férfinek, aki olyan könnyedén sétált be az oroszlán barlangjába hogy sok mesebeli hőst megszégyenített volna és vakmerő kérése felkeltette még egy ilyen kihűlt szívű vámpír szívét is.